Kezdjük a legelején. A jó minőségű indiai kendert ősidők óta használja az emberiség testi-lelki bajainak gyógyítására, ezt a hagyományt azonban derékba törte a növény globális szintű betiltása. Miután 1970-ben (egy évvel a legendás Woodstock fesztivál után) minden kannabiszt az "ördög füvének" kiáltották ki az Egyesült Államokban, azután a növény ipari és tudományos célú felhasználása is komoly akadályokba ütközött. A kender gyógyászati alkalmazása is átalakult, a vegyészek különböző módszereket dolgoztak ki a THC eltűntetésére és/vagy a CBD izolálására. A 80'-as évektől az ezredfordulóig a kenderrel kapcsolatos klinikai vizsgálatok (pl. gyermekkori epilepszia kezelése) szinte kivétel nélkül izolált CBD-vel folytak, mert az orvosok és gyógyszerészek szeretnek "egyetlen hatóanyaggal" dolgozni. Ezt a hozzáállást aztán alapjaiban változtatta meg nemrég a "társas hatás" (entourage effect) felfedezése. Mára már tudjuk, hogy a kannabinoid vegyületek (pl. CBD, CBG, CBC, THC) egymás hatását kiegészítik és felerősítik. Az első kender alapú gyógyszereket az epilepszia és a szklerózis multiplex elleni harcra fejlesztették és a CBD mellett THC-t is nagy mennyiségben tartalmaznak. Ugyanakkor ezek a gyógyszerek irreálisan drágák és számtalan országban lehetetlen hozzájutni.
Rövid történeti áttekintésünk után térjünk a lényegre. A CannabiGold CBD olaj világszerte étrend-kiegészítő készítményként és nem gyógyszerként kerül forgalomba. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapján elolvashatók a legfontosabb tudnivalók, a számunkra most leginkább releváns részt pedig ide is bemásoljuk.
- Betegség megelőző, vagy azt kezelő hatás, vagy erre történő utalás.
-
Arra vonatkozó állítás, vagy utalás, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok és biológiailag fontos anyagok bevitelére.
-
A fogyókúra során várható testtömeg csökkenés üteme, mértéke."
Magyarul a CBD olaj forgalmazók alig valamit mondhatnak termékeikről. Ez persze nem feltétlenül baj, bár szomorúan tapasztaljuk, hogy számos legálisan vagy fél-illegálisan árusított termékkel kapcsolatban ezt a szabályt nem tartják be a kereskedők.
Mire jó akkor a CBD olaj?
Röviden úgy tudjuk összefoglalni, hogy a full spektrum CBD olajok képesek az emberi endokannabinoid rendszert hatékonyan serkenteni. A komplex kivonatban található hatóanyagok összetett módon (sokszor csak indirekten) képesek interakcióba lépni a szervezetünkben található CB-1 és CB-2 receptorokkal. Mivel ezek a receptorok szétszórtan és igen nagy számban vannak jelen testünkben, ezért a CBD készítmények pontos hatásmechanizmusát még nem sikerült feltérképezni a szakembereknek.
Leírhatjuk azt is, hogy bár a kannabinoid vegyületek testünk különböző pontjain eltérő módon működhetnek, mégis mindig ugyanazt a célt szolgálják: a homeosztázis (belső egyensúlyi állapot) helyreállításán dolgoznak. A CBD kivonatok megfelelő formájukban nem csak belsőleg alkalmazhatók. A CB-2 receptorok a bőrben is jelen vannak, ezért akár tetőtől talpig bekenderezhetjük magunkat Hemptouch balzsamokkal és krémekkel.
Természetesen léteznek tudományos kutatások és megfigyelések arra vonatkozóan, hogy milyen betegségek esetén hatásos leginkább a CBD. A Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület honlapján (kattints ide) például találhatunk egy összefoglalót arról, hogy a kezelhető betegségek esetén milyen kannabinoid vegyületek bevitele lehet javasolt. Ez az áttekintés segíthet a felhasználóknak eldönteni azt a kérdést is, hogy milyen típusú (izolált, széles spektrum, full spektrum, Lengyelországban akár orvosi marihuána) kivonatot vásároljanak.
Mitől különlegesek a CannabiGold termékek?
A CannabiGold egy lengyel márka, amit Lengyelország első és máig legnagyobb kendertermesztő és -feldolgozó vállalkozása a Hempoland gyárt. Több mint 500 hektárnyi területen a vetőmagszelekciótól a betakarításon át a CO2 extrakciós kivonatolásig minden házon belül, zárt minőségirányítási rendszer felügyelete alatt működik. A sorozatgyártás megkezdése előtt az alapítók több mint 6000 kísérleti extrakciót végeztek egy gyógyszergyárban, majd saját CO2 kivonatoló üzemet építettek a Gdanskhoz közeli Elblagban.
A prémium minőség a vásárlók számára az alábbiakat jelenti:
- 100% növényi eredet (organikus kenderből)
- garantált minimum CBD tartalom minden fiolában
- komplex összetétel (CBD, CBDA, THC, CBG, CBC, terpének)
- OGYÉI notifikációs szám
- felhasználóbarát pumpás adagolófej
- praktikus csomagolás
A CannabiGold kivonatok elérhetők 12 ml-es olaj és lágyzselatin kapszula formájában (a kapszula segít a hatóanyagot direkt az emésztőszervekbe juttatni). A CannabiGold CBD olajok különböző koncentrációkban kerülnek a fiolákba. A pontos hatóanyag mennyiség a koncentráció, a sűrűség és a térfogat ismeretében könnyen számítható, de mivel az adagolást az orvosok milligramban írják elő, ezért a CannabiGold termékeken is a mennyiség és nem a koncentráció van feltüntetve. A CannabiGold fiolák térfogata 12 ml, ezért pl. az 500 mg-os fiola az 5%-os koncentrációnak, míg a 3000 mg-os fiola a 30%-os koncentrációnak felel meg.
Termékeink kannabinoid profilját minden esetben megtalálja a csatolt dokumentumok között.
CBDA-ban leggazdagabb termékünk a CannabiGold Balance 1000 mg.
CBG-ben leggazdagabb termékünk a CannabiGold Premium 1500 mg.
CBC-ben leggazdagabb termékünk a CannabiGold Intense 3000 mg.
Összefoglalva tehát: a CBD kivonat nem C-vitamin, azaz fogyasztása szélesebb körű ismereteket és körültekintést igényel. Minden esetben azt javasoljuk, hogy a CBD kivonatok használatáról tájékoztassuk kezelő- és háziorvosunkat, mutassuk meg neki a termék pontos összetételét igazoló laborjegyzőkönyvet.
CBD adagolással kapcsolatban minden esetben tartsuk be az orvos utasításait, illetve olvassuk el az alábbi cikket: https://orvosikannabisz.com/cbd/roviden-cbd-etkezes-elott-vagy-utan/
CBD és gyógyszerek közötti kölcsönhatásokról pedig ezt a cikket: https://orvosikannabisz.com/cbd/amit-a-cbd-gyogyszerkolcsonhatasokrol-tudni-kell-roviden/